Blog

CTP Tanulmányi hétvége Dobogókő 2012

szerk_gh, 2012. február 15. 0 hozzászólás Blog RSS

800_dobogoko-039

Idei tanulmányi hétvégénk mottója „Együtt, egymásért?” volt. Ennek jegyében két tematikus előadást terveztünk: egyiket a gyermekesek vagy gyermekvállalásra várók részére, a másik pedig bárki számára érdekesnek ígérkezett, aki párkapcsolatban él.

Az első előadónk – ennek megfelelően – Farkas Luca gyermekpszichológus volt, aki a kisgyermekek problémáitól kalauzolt bennünket egészen a kiskamaszoknál felmerülő gondokig, megadva azokat az irányelveket, amelyeket az ilyen gyermekekkel foglalkozó szülőknek figyelembe kellene venni, hogy a súlyosabb problémákat elkerüljék.

Második előadónk a sokak által ismert Pál Feri atya volt, aki a tőle megszokott magával ragadó, szuggesztív és lebilincselő stílusban tartott egy igen interaktív előadást, melyben a párkapcsolati problémákat boncolgatta, és azok megelőzésére, illetve orvosolására kereste a megfelelő módokat.

Összességében azt gondolom, a résztvevők – a 34 felnőtt – bőven kapott útravalót, míg a 28 gyermek remekül elszórakozott a gyerekvigyázók és pedagógusok társaságában. Szombat este egy, a tavalyihoz hasonló családias szentmisén vehettünk részt a Manréza Lelkigyakorlatos Házban, melyet csak nekünk tartott Elemér atya. Vasárnap pedig, a gyerekek legnagyobb örömére szánkózni is lehetett, így még egy kis ízelítőt kaphattunk a télből is, amit addig ebben a szezonban máshol nem nagyon tapasztalhattunk meg. Az estéket számtalan bébiőr társaságában a szokásos hajnalig tartó beszélgetések töltötték ki, amikor csak az okoz gondot, hogy sosem érünk a témák végére – hiszen olyan jó végre kötetlenül együtt lenni sok, rég nem látott baráttal.

Az idei tanulmányi hétvége ismét megerősített minket abban, hogy helye van a CTP-s programok sorában, és közösséggé formálódásunk szerves részét képezi.

Mihályi Dóri
CTP Tanulmányi hétvége, Dobogókő 2012. január 13-15.

Chicago, Magyar Bál 2012

szerk_gh, 2012. február 6. nem lehet hozzászólni Blog RSS

chicagoi_historia_csoportkep

Bokor Erikának és Megyeri Józsefnek köszönhetően ismét meghívót kaptunk Chicagoba, ahol ezúttal egy Magyar Bál volt napirenden. Jóvoltukból a szállásunk is biztosítva volt, mind az ötünket befogadtak a hétvégére. Késő esti – de inkább kora hajnali – érkezésünk ellenére nemcsak hogy ébren, de borral, pálinkával és süteménnyel vártak minket. Szombaton, a kiadós alvás után, amennyire időnk engedte körbenéztünk kicsit a belvárosban. A főbb nevezetességek közül útba ejtettük a babnak becézett/csúfolt óriás amorf tükröt, egy szabadtéri hószobor tárlatot, valamint kisétáltunk az éppen csak befagyott szélű tópartra és még Marilyn Monroe hatalmas szoknyája alá is benéztünk, majd engedve a kulináris csábításnak befizettünk egy híres chicagoi deep dish pizzára.

A városnézés végeztével előkerültek a báli ruhák és „rövid” készülődés után a Chateau Ritz báltermében csatlakoztunk a mintegy 400 fős magyar vendégsereghez. A kiváló hangulat a torontoi magyar zenészek, illetve az ingyenes italbár jóvoltából tovább erősödött, így igazán jót mulattunk. Számunkra továbbra is felfoghatatlan módon, a partinak fél 2-kor véget vetettek, ám házigazdáink – lélekjelenlétüknek köszönhetően – megmentették az estét, gyorsan házibulira invitáltak mindenkit, aki a tánctéren maradt. Mielőtt hazafelé indultak volna, még a zenészek is tettek egy rövid kitérőt a kedvünkért, így igazán nem panaszkodhattunk a pazar vendéglátást illetően.

Vasárnap délben református istentiszteleten vehettünk részt, majd Sántha Ágónak gratulálhattunk magyar állampolgársági eskütételéhez.

Házigazdáink mellett köszönet illeti Pigniczky Esztit és Szentkirályi Endrét, akik újfent segítségünkre voltak az ünnepélyes ruhákat illetően, valamit Forgách Péternek, aki a báli belépő elérhető áron történő beszerzésében nyújtott segítséget.

A CTP-s diákok nevében,
Csizovszki Balázs

Balázs által szerkesztett videó a CTP-sek útjáról:

(További videók a bálról itt)

IÜP könyvek

szerk_gh, 2011. december 6. nem lehet hozzászólni Blog RSS

ut

Köszönjük a támogatást!

szerk_gh, 2011. november 8. nem lehet hozzászólni Blog RSS

IMG_4222_wendl

Kedves Öregdiákok, Támogatók!

Köszönjük, hogy idén is eljöttetek az Adománygyűjtő Estre és támogattátok az alapítvány működését. Reméljük mindannyian jól éreztétek magatokat és tetszett az előadás is.

Az estről Wendl Peti által készített fotókat az Alumni oldalak alatti galériában találjátok.

A szervezők

CTP Családi Napot tartottunk szeptember végén…

szerk_gh, 2011. október 11. , nem lehet hozzászólni Blog RSS

201109_csaladinap1

Kedves Mindenki!

A CTP programok között immár hagyománynak mondható osztálytalálkozó idén is megrendezésre került, jóllehet egy kicsit családiasabb körben és új formában zajlott le a nap.
Tabajdon jöttünk össze szombat délben, és amíg mindenki megérkezett a völgyek által körül ölet kis lovas farmra, meg is pirultak a kolbászok és grill zöldségek, így szép napsütésben, a friss vidéki levegő adta jó étvággyal, a régi és új dolgokról jóízűt beszélgetve fogyasztottuk el finom ebédünket.

Ezután felkerekedtünk, hogy szülők, gyerekek és fiatal felnőttek együtt tegyünk egy kis kirándulást, miközben útba ejtettük a híres mezítlábas parkot, ahol bátran mentek végig kicsik és nagyok cipő nélkül az erdei talajfelületeken. Jóllehet a kavicsos és sáros részek nem kis bátorságot követeltek tőlünk, de az erőpróbában nagy motivációt jelentett a geoláda keresése, a jó idő, és persze a szénakazalon való ugrálás a célba érkezéskor.


Kirándulásunkról visszatérve ismét kötetlenül beszélgettünk, és míg a gyerekek a kincseknek örvendeztek, addig a felnőttek egy része műveltségi játékkal tette próbára tudását csoportokba tömörülve. A nap végén a vendégházban fogyasztottuk el vacsoránkat, ami az ebédhez hasonlóan nagyon jól esett mindenkinek, hiszen a friss levegőn, nagy séta után, a kiadós ebéd ellenére is megéheztünk

Ahogy a völgyre sötét ereszkedett, lassan mi is elindultunk hazafelé, azonban a többség nevében állíthatom, hogy különleges délutánt töltöttünk együtt, és vidámsággal töltött el mindenkit, hogy a nap végéig lehetőségünk volt az egymással való önfeledt és kötetlen beszélgetésekre.

Köszönöm mindenkinek részvételt. Nagyon büszke vagyok a csapatra együtt, és mindenkire külön-külön, hogy eljött és hozzájárult a program szépségéhez és a közösségi élményhez. Remélem, legközelebb még többetekkel találkozunk majd.

Köszönjük nektek és várunk titeket legközelebb is!

A szervezők:
Palkovics Péter&Niki&Ádám, Halász Dóri, Szilágyi Melinda

Adománygyűjtő Est 2011

szerk_gh, 2011. szeptember 23. , , nem lehet hozzászólni Blog RSS

fooldali_2010_est_2

Kedves Öregdiákság, Támogatóink!

Az évtizedes hagyományt követve idén ősszel is lesz Adománygyűjtő Est, melyre nagy szeretettel várunk minden öregdiákok, családtagjaitokat, barátaitokat, munkatársaitokat. Az idei Adománygyűjtő Est időpontja 2011.10.24 (hétfő), helyszíne pedig ismét a Szent Margit Gimnázium díszterme (Budapest, 1114 Villányi út 5-7.).

Program:

  • 18:00 Szentmise
  • 19:00 Megnyitó, Dr. Molnár György a Kuratórium elnökének köszöntője, az Év Embere-díj átadása
  • Szeretetnyelv – Oberfrank Pál és Kéri Kitty pódiumelőadása
  • Árverés
  • Fogadás, kötetlen beszélgetés

Az idei év előadásáról további információk a szeretetnyelv.blog.hu oldalon találhatók. Rövid bepillantást kaphattok a következő videóval az előadásról:

Jegyárak:

1 fő 2 fő 3 fő
Támogatói jegy: 15.000 Ft 25.000 Ft 35.000 Ft
Kiemelt támogatói jegy: 30.000 Ft 50.000 Ft 70.000 Ft
Céges támogatói jegy: 50.000 Ft 80.000 Ft
Kiemelt céges támogatói jegy: 80.000 Ft 150.000 Ft
IÜP alumni hallgatói jogviszonnyal, nyugdíjas: 6.000 Ft


  • A jegyvásárlási igényedet kérjük Sal Mariettának jelezd az info (kukac) ctpinfo (pont) hu címen vagy a +36 (30) 603-6028 telefonszámon.
  • Kérünk mindenkit, hogy lehetőség szerint minél előbb jelezze jegyvásárlási szándékát és előre vásárolja meg jegyét az Estre, ezzel is segítve a szervezők munkáját! Bár tudjuk, hogy teljesen megszüntetni nem lehet, de szeretnénk a helyszínen történő jegyvásárlást a lehető legkevesebbre szorítani. Megértéseteket előre is köszönjük!
  • A Calasanctius Ösztöndíj Alapítvány Bankszámla száma: 10700079-02389101-51100005

További információk:

  • Jegyinformáció, értékesítés:
    Sal Marietta, (30) 603-6028, info (kukac) ctpinfo (pont) hu
  • Szervezés
    Magyar András, (70) 328-6207,andras (pont) magyar (kukac) ctpinfo (pont) hu
  • Kommunikáció/PR
    Bugnyár Zoltán, zoltan (pont) bugnyar (kukac) ctpinfo (pont) hu

Washington D.C. (Homecoming Forum 2010)

Szőgyényi Rozina, 2010. október 16. , , nem lehet hozzászólni Blog RSS

Kep4_Elso_blog_bejegyzes_Washington

A Hungarian America Foundation és az Egyesült Államok magyar nagykövetsége 2010. április 17-én immáron 8. alkalommal rendezte meg a Homecoming Forumot, vagyis a Fiatal Magyar Szakemberek Fórumát. “A tanácskozás alapvető célja az Egyesült Államokban élő, dolgozó, tanuló fiatal magyar (vagy magyar származású) diplomások egymás közötti kommunikációjának segítése, a magyarországi szakmai közösségekkel
meglévő kapcsolataiknak az erősítése.
” Ennek jegyében idén is komoly kutatásokban résztvevő magyar szakemberek hozták elénk eredményeiket, tapasztalataikat.

Az előadások meghallgatása után természetesen adott volt a lehetőség a velük való beszélgetésre, kapcsolatteremtésre. A prezentációk nem fókuszáltak egy speciális témára, így rövid betekintést nyerhettünk az őssejtkutatás, a pszichológia, az élelmiszeripar vagy éppen egy NASA-projekt aktuális állapotába. A Buffaloban tanuló 12 CTP-s diák közül 10-en utaztunk el a Fórumra, az orvosi ösztöndíjjal kint tartózkodó 4
magyar diák is örömmel csatlakozott hozzánk, valamint Forgach Nándi és egy Magyarországról látogatóba érkezett diák is velünk tartott, így – hagyományosan – szép számmal képviselhettük a CTP-t a konferencia kezdetén. Délután lehetőséget kaptunk a bemutatkozásra, így Dr. Hajdú László végzős diákunk frappáns összefoglalóját hallhatta a közönség a CTP tevékenységéről és céljairól.

A nap hátralévő részében egy rövid városnézés keretében többen meglátogatták a Capitolium épületét, sétát tettek a városban vagy éppen impozáns – és az amerikai piacon méltatlanul ismeretlen – magyar borokat kóstolhattak a Kossuth Házban. Vasárnap kötetlen programok keretében további turista élmény és magyar mise várt bennünket a gyönyörű National Shrine bazilika egyik kápolnájában. A mise utána agapéra invitáltak a washingtoni és környékbeli magyarok, valamint értékes információt kaptunk Takács Zsuzsától a Balajthy Jenő református ösztöndíjról is.

Örömmel és megelégedéssel tapasztaltuk, hogy a nagykövetség idén is újra alkalmat és lehetőséget kínált a találkozásra, amerikai ismereteink bővítésére. Bízunk benne, hogy jövőre is folytatódik a már hagyományosnak mondható rendezvény és a nagykövetség ismét szívesen látja majd a CTP éppen kint tanuló diákjait. Egyúttal köszönetet mondunk Erdei Balázs tudományos attasénak, jelentkezésünk koordinátorának. Kitüntetett köszönetünket fejezzük ki Basa Enikőnek, aki magára vállalta a szálláskeresés nehéz feladatát. Áldozatos munkájának és a vendéglátó washingtoni magyar családoknak köszönhetően mind a 14-en baráti fogadtatásban részesültünk és kényelmesen pihenhettük ki az út fáradalmait úgy a konferencia előtt, mint után. Köszönet illeti tehát szállásadóinkat: Basa Enikőt, Györffy Viktorékat, Horcler Gáborékat és Komlódi Anitáékat.

A buffaloi diákok nevében:
Csizovszki Balázs

HAC Gálavacsora és egy megkezdett út

Szőgyényi Rozina, 2010. október 16. , , nem lehet hozzászólni Blog RSS

Kep5_Masodik_blog_bejegyzes_HAC_Galavacsora

Április 22-én az Amerikai Magyar Koalíció immár hatodszor rendezett díszvacsorát: ez alkalommal New York egykori kormányzója, George Pataki tiszteletére a House of Sweden épületében. A Koalíció elismeréssel adózott Pataki kormányzó előtt, amiért szakadatlanul érdeklődik Magyarország iránt, büszke amerikai magyar örökségére, és a környező országok magyar közösségeinek emberi jogi kérdéseit mélységes megértéssel és empátiával kezeli. A gálaest társelnökei April H. Foley nagykövet asszony, Michael F. Neidorff, George H. Walker III nagykövet, és John C. Whitehead voltak.

Forgách Péter jóvoltából hárman, Halász Dóra, Forgách Nándor és jómagam vehettünk részt a gálavacsorán kapcsolatépítési és tapasztalatszerzési szándékkal.

Az elmúlt félévekben a CTP részéről volt néhány kezdeményezés, amelynek során amerikai, hasonló értékrendű közéletben tevékenykedő fiatalok és szervezetek felé tettünk lépéseket (pl. Kovács Áron és a Young American Foundation ill. a részvételünk egy republikánus buffalói képviselő választási kampányában), tudva azt, hogy ők majdan a jövő amerikai szellemi, gazdasági, polizikai élet irányítói pozícióit fogják betölteni. Ezek a reménybeli kapcsolatok abban is segíthetnek például, hogy az amerikai sajtóban a Magyarországról megjelenő cikkek hangvétele egy, a jelenleginél sokkal pozitívabb irányt vegyen.

A Hungarian-American Coalition (HAC) egy platform lehet, ami segít elindulni ezen az úton, első lépésként az amerikai-magyar közösség vezetői felé nyitva. Számunka, a Gála jó alkalmat nyújtott beletekinteni, hogyan lobbizik a HAC a magyar érdekekért. Profin megszervezett gála volt ez, magyar néptánccal, népzenével és kíváló vacsorával. Külön öröm volt látni Pigniczky Réka, a Koalíció tagjának Budapesten is nagy sikerrel vetített „Inkubátor” című dokumentumfilmjéből egy részletet, amely betekintést nyújt abba a közegbe, amelyben a magyar szülők az erős magyar öntudatukat továbbadták az Egyesült Államokban született gyermekeiknek. Bár a CTP tagjainak érdeklődése különböző, de amennyire időnk és energiánk engedi, ezeket a fajta lépéseket érdemes folytatnunk. Ahogy a közösségünk bővül, újabb és újabb emberek, irányok kerülnek be, nekik egy már félig kitaposott utat adhatunk át ezeken a kapcsolatokon keresztül.

Csordás Bálint

Beszámoló – 10 éves az IÜP – Csíkszereda

Szőgyényi Rozina, 2010. október 12. nem lehet hozzászólni Blog RSS

vista_wallpapers (21)

Augusztus 6. és 8. között együtt ünnepelhettük Csíkszeredán a már 10 éve minden évben megrendezett Ifjúsági Üzleti Program jubileumát a korábban végzett diákokkal, előadókkal az elmúlt 10 évből, és sok-sok érdeklődővel és támogatóval.

A beszámoló feltöltés alatt…

Beregszász IÜP 2010

Szőgyényi Rozina, 2010. október 12. nem lehet hozzászólni Blog RSS

2010. augusztus 16-21. között, immáron harmadik alkalommal került megrendezésre a KMF keretein belül az Ifjúsági Üzleti Program (IÜP). A magyarországi-amerikai ösztöndíj-alapítvány (CTP) 2000-től végzi azt a misszióját, melyben anyaországi (Budapest, Szeged) és határontúli (Csíkszereda, Beregszász) képzések keretében gyakorlatias formában vezeti be az üzleti élet rejtelmeiben a középiskolás és főiskolás diákokat.

A program keretein belül a diákokból álló négy csapat egy-egy vállalkozásötlettel indított, melyet adaptálniuk kellett a helyi (Beregszászi járási) viszonyok közé. A hét végére egy reális üzleti tervet kellett prezentálniuk az ünnepélyes keretek között megrendezésre kerülő hétzáró szombati alkalmon.


Copyright © CTP | Webdesign: ZINA LEMMIKKI