|
 |
|
|
|
Erdély - Csíkszereda
2001-ben lépett ki először a határokon túlra a 2000-ben már Budapesten sikeresen bevezetett Ifjúsági Üzleti Program. Helyszínéül Csíkszeredára esett a választás. A nyaranta megtartott egy hetes intenzív üzleti tervezésre épülő program felépítésében hasonló, mint a budapesti program. A 2005/06-os tanévtől kezdve már nem csak nyári, hanem évközi előadássorozaton is részt vehetnek az érdeklődő hallgatók. Itt is egy komoly plénum elott előadandó prezentáció zárja a programot, melyben egy saját vállalkozásötletet kell bemutatniuk a diákokból álló csapatoknak.
A hat év során eddig közel 200 diák végezte el a programot, melynek kezdetben a Lázár ház, a későbbiekben a Segíto Mária Gimnázium adott helyet. Mostanra már a Sapientia Erdélyi Magyar Tudomány Egyetem termeiben és segítségével zajlik a képzés.
2007. elején megalakult a korábbi öregdiákok munkájával és a magyarországi Calasanctius Ösztöndíj Alapítvány részvételével a CTP Transylvánia Egyesület, hogy önellátóan teljes gazdája legyen a kinti programnak.
|
|
|
|
|